| Kivonat: | Jelen tanulmány első része történeti áttekintést ad a kontrasztív nyelvészetről, mint az alkalmazott nyelvészeti tanulmányok részterületéről, és ismerteti a nyelvtanításban betöltött szerepét. A múlt század 50-es és 60-as éveiben a kontrasztív nyelvészeti irányzat két nyelv részletes egybevetésének eredményeit alkalmazta a gyakorlatban, azaz a nyelvtanításban. Jelentősége azonban több alkalommal háttérbe szorult. Egy ideig az audiolingvális és audiovizuális módszer került az idegennyelv-oktatás fókuszába, mely az előre gyártott modellstruktúrák folyamatos ismételtetését, begyakoroltatását és automatizálását (pattern drill) jelentette. A pragmatikai fordulat megjelenésével az 1970-es években a kommunikatív orientált idegennyelv-tanítás során a hallásértési és beszédgyakorlatok domináltak. A saját és az idegen kultúra megértésére összpontosító, az 1990-es években előre tört és ma is aktuális interkulturális módszer lehetővé tette, hogy az explicit nyelvi összehasonlítás újra bekerüljön az idegennyelv-oktatásba. Már sokan sokféleképpen alkalmazták a kontrasztív módszert az anyanyelv és az első idegen nyelv viszonylatában. Jelen tanulmány szerzői arra vállalkoznak, hogy feltárják a második idegen nyelv, esetünkben az orosz tanulása folyamán az első idegen nyelvből, esetünkben a németből származó pozitív transzfereket morfológiai és szintaktikai szinten, és azokat gyakorlati példákkal illusztrálják. |
|---|